édes kis emlékeim, avagy ugyanaz mástól....

Tehát újra megtörtént a nagy találkozás....Végeredmény? /Közel/ ugyanarról mindhármunknak totál más emléke van.....
Önző módon magammal kezdem:nekem Győr a mámor, önfeledtség, mézes napok, öröm és boldogság.....Sokszor nem találtam találkozási pontokat ugyanabban az emlékben.....

Bea ezt már kicsit szomorkásabban adta elő és végül Robi volt a megkeseredett vénember......De.....Robi a humorista, tehát valójában neki kellene a szépre tényleg szépként emlékeznie.....Bea pedig tudvalevően pesszimista, és pedig a hülye ugribugri....De végülis én ülök totál a szarban, és mégis úgy tudom érezni, hogy szép a világ...Hülye vagyok, nem akarom tudomásúl venni, hogy amiben ülök, az szar és nem csoki?????
Tényleg kicsit szomorúvá tett ez az este. Vártam, és a végén nem voltam maradéktalanul boldog.
Mert persze volt hangos röhögés, egymás szavába vágva mese. ugyanaz három látásmód szerint. És minden kicsit máshogy....Miért van az, hogy nekem szebb és színesebb volt minden??Megint a memóriám? /ami ugye szelektív??Tudatosan törlök mindent? Vagy ez már az alzheimer???/Tudom, nem kell bevonzanom a tudatomba....ugye milyen hivatalos???/Miután ezt a témát is röhögve körberágtuk, és miután mindenki elment a tv-ben milyen műsor ment???Az alzheimer kór....Na, ennyit a "bevonzásról....

Tehát ugyanazon földrajzi helyen éltünk közel ugyanazt a gyerekkort, és mégis mindenki máshogy élte meg....Bea a legidősebb. 4 évig ö volt Papiszemefénye, talán akkor még anyuék is "boldoganéltek....". Aztán lett Csuri, majd én és Robi...
Csuri körüli tragédiát ugye én még nem élhettem meg....De a családban a legnagyobb és legokosabb lány öngyilkossága és halála biztos mindenkire rányomta a bélyegét...Ahogy most kivettem és érezhettem a két kissebb lány /jelen esetben Ria és Nyúl/ egója sérült a legtöbbet.Én ebból csak Nyúl reakcióját élhettem meg...Labilitását, bizonytalanságát, öngyilkossági próbálkozásait.....Aminel egyenes következményei az ide-oda csapódásaim, Mamiéknál, intézetben, rokonoknál, férjjelöltek, Bélabá....És ettől én nem érzem keserűnek az gyerekkoromat, ezek nekem arany szabadságként vannak az emlékeimben. Érdekes módon a két évesen intézetben töltött év sem idéz semmi borzalmat. Erre két ideám van. Vagy nem volt borzasztó, vagy törlök....És sajnos az utóbbira voksolok. Millió dolog van, ami néha apró képekben bevillan. Tudom, ott voltam, és is szereplő vagyok, de csak villanások.....Tehát maradjunk abban a jótékony radír működik...Az eredmény egy csillógóan gyönyörű gyerekkor.../Persze most, hogy írom, már villog a lámpa:apu, üvöltözések, idegen emberek, kórház, egyedül rohadt betegen otthon...../
Bea sokkal keményebben élte meg...Mert ugye 4 évesen kapott egy koloncot, vagyis engem...Ettől a ponttól nem ő volt egyedül a drága nagylány, hanme hirtelen "anyává" vált, az én anyámmá....Mert a terv nem jött be. Hiába lettem- a házasság nem volt menthető, -innen jött az elöbb leírt reakció....És Beára maradt a "felnevelésem....És akkor már itt éltünk, és papiék sem segíthettek, mert akkorra nekik ott volt Csuri...

Robi státusza szerint akár isteni is lehetett volna....Győrben maradtak....Az első fiú unoka....Papi, mint ISTEN hordozta a tenyerén...És mégis R. úgy élte meg, hogy borus volt minden.....Papi olasz vérmérséklet szerint üvöltözött, Mami szegény már akkor hajnaltól dolgozott, .Attilára persze abszolut nem emlékszem....De a félszavakból úgy érzem, nem volt ididlli az állapot....A környezet, család, körülmények...Aztán édesapja halála, onnan M bolyongásai az országban....Akkor alig volt kapcsolatunk.És érdekes módon R humorista lett....Keserű bohóc....

Végignéztem rajtunk, és két megkeseredett, öreg embert láttam és magam, aki belül mindig vigyorogtam.../alzheimer kór?????:-))))/
Az uccsó órában aztán volt már röhögés, emlékszel arra........mint egy osztálytalálkozó......Csak utánna furcsa volt, nem éreztem azt a felszabadult érzést, de jó volt.....Vagyis igen, jó volt, de én végig ilyen röhögős -dejóvolt-ra vártam...
Mint kiderűlt, R. dokumentálni szeretné a klán történetét-történelmét. Kiderült, sokkal nagyobb körben tartotta a kapcsolatot a familiával. Jó lenne, ha én még át tudnám olvasni....És persze volt igéret, jövöre veled ugyanitt.....Tanulság???Nme tudom...Mert elöször is önző módon rögtön arra gondoltam, vajon az én triumvirátusom milyen emlékeket tud majd raktározni???Tudok-e nekik ennyire fényes-napos emlék lenni???Ez a nagyszüleimből adódott, vagy csak eljöttem egy rossz helyzetből és akkor az már csak JÓ tudott lenni???Mivel tudnék én maradandó emlékké válni????